Kereskedelem a kihalással: hogyan pusztít el a kedvtelésből tartott állatok kereskedelme számos állatfajt

A biológiai sokféleség globális csökkenése nem csak az élőhelyek pusztulásából, vagy akár a fajok húsáért történő vadászatából ered. Rengeteg fajt veszélyeztet a kereskedelem – mind élve, háziállatként vagy kiállítási tárgyként, mind pedig holtan, gyógyszerként való felhasználás céljából.

Noha az emberek egyre inkább tudatában vannak annak a veszélynek, amelyet a nagy értékű fajok – például az elefánt elefántcsontért, illetve különböző állatok, például a tigrisek, az orrszarvúak és a pangolin gyógyszerként való kereskedelme – jelent, kevesen vannak tisztában azzal, hogy a kedvtelésből tartott állatok kereskedelme milyen veszélyt jelent számos kevésbé ismert faj jövőbeli túlélésére.

Egy állatkert vagy állatkereskedés látogatásakor arra számíthatunk, hogy a kiállított hüllőket és kétéltűeket fogságban tenyésztették, de sok ilyen állatot élőben importáltak. Valójában a 2000-2006 között az Egyesült Államokba irányuló 500 000 élőállat-szállítás 92%-a (ez 1 480 000 000 állatot jelent) a kedvtelésből tartott állatok kereskedelmére irányult, és ezek 69%-a Délkelet-Ázsiából származott.

Ez az export a trópusi országok többségéből évente növekszik. És gondos szabályozás nélkül ez a kereskedelem számos faj számára katasztrofális lehet.

Legális kereskedelem?

Nagyszámú állatkert, akvárium és kisállat-kereskedő korábban a világ számos részén (különösen Délkelet-Ázsiában és Dél-Amerikában) “minősített tenyésztőkre” támaszkodott a kisállat- és kiállítási állomány biztosítása érdekében. Ma már azonban jól ismert, hogy ezeknek az állatoknak csak egy kis része származik valójában fogságban tenyésztett állatokból. A túlnyomó többségüket a vadonból gyűjtötték be, és úgy mosják őket, hogy legálisnak tűnjenek.

Egy ilyen eset a közönséges tokaji gekkó (Gecko gecko), amelyből Indonézia évente hárommillió élő példányt exportálhat legálisan (a CITES által meghatározottak szerint, amely meghatározza az összes nemzetközileg forgalmazott faj legális exportkvótáit), emellett további 1,2 millió darabot szárítanak ki a mitikus gyógyhatású tulajdonságai miatt.

De hárommillió ilyen állat tenyésztéséhez legalább 420 000 nőstény és 42 000 hím állatra, 90 000 keltetőtartályra és 336 000 nevelőketrecre, valamint élelmiszerre és több száz alkalmazottra lenne szükség. Mindezt a kiadást geckónként kevesebb mint 1,90 USD költséggel kellene megtéríteni, és ez még a halálozási arány és a szárítva eladott 1,2 millió példány figyelembevétele előtt. Ennek eredményeképpen e gekkók többségét a vadonban fogják be.

Ugyanez igaz a becslések szerint 160 hüllőfajra. A becslések szerint az indonéziai zöld pitonok (Morelia viridis) mintegy 80%-át (évente több mint 5 337-et) illegálisan exportálják, és a palawani erdei teknős majdnem teljes populációját egyetlen csoport fogta be, hogy az egész régióba exportálja.

Az új és ritka fajok iránti gyűjtői kereslet miatt az akadémiai kiadványok segítségével egész populációkat lehet begyűjteni, hogy az állatokat célba vegyék, amint azokat tudományosan leírták. Legalább 21 hüllőfaj került ilyen módon célkeresztbe, és ennek következtében a vadon élő populációk felfedezésük után hamarosan kipusztulhatnak. Az akadémikusok elkezdték kihagyni az új fajok pontos helyét a publikációikból, hogy megpróbálják ezt megakadályozni.

A gyűjtői kereslet számos fajt a kihalás szélére sodort a vadonban, köztük a kínai tigris gekkót (Goniuorosaurus luii) és sok más, csak a gyűjtők és a tudósok által ismert gekkót. Mégis ezek a vadonban kihalt, kritikusan veszélyeztetett és besorolhatatlan fajok könnyen beszerezhetők gátlástalan amerikai és európai kereskedőktől, az interneten vagy hüllővásárokon keresztül.

Ezek a veszélyek különösen nagy kockázatot jelentenek minden újonnan leírt hüllőfajra, különösen az ázsiai, valamint az új-zélandi és madagaszkári hüllőkre.

Ezeknek a fajoknak a többsége esetében a legális kereskedelmet nemzetközi szinten soha nem engedélyezték; az összes elérhető állat illegális állományból származik, és néhány ilyen faj globális populációját képviselheti.

A becslések szerint az élő hüllők exportjának 50%-át vadon fogták, annak ellenére, hogy a jelenleg leírt 10 272 hüllőfaj kevesebb, mint felének értékelték a természetvédelmi helyzetét. Kevesebb mint 8%-uk kereskedelmét ellenőrzik, így a megfelelő prioritások, kvóták vagy gazdálkodási irányelvek kidolgozása szinte lehetetlen.

De ez a kizsákmányolás nem csak a hüllőkre és kétéltűekre korlátozódik. Bármely faj a gyűjtők áldozatává válhat, a főemlősök, valamint az orchidea- és madárfajok gyakran ugyanerre a sorsra jutnak. Eddig több mint 212 túlságosan kizsákmányolt kétéltűfajt soroltak be, és legalább 290 faj a nemzetközi kedvtelésből tartott állatok kereskedelmének célpontja.

A thaiföldi felmérések több mint 347 orchideafajt mutattak ki, amelyek egyetlen piacon kaphatók. Ezek a régió minden részéből származnak, és számos le nem írt fajt tartalmaznak, valamint olyanokat is, amelyeket illegálisan szállítottak Thaiföldre.

Ezek a fajok ugyanolyan sorsra jutnak, mint a hüllők: az új felfedezéseket gyakran kihasználja a piac, néha a kutatók által ösztönözve. Ezek könnyen elérhetőek az interneten keresztül, ami azt eredményezi, hogy ezek a fajok pusztán a kereskedelem alapján kihalnak, és nem hajlandóak elfogadni a kereskedelem veszélyét.

Sok madárfaj szintén súlyos kihalási veszélynek van kitéve a kedvtelésből tartott állatok kereskedelme miatt. Ezek közé tartozik több ezer madár Dél-Amerikában, és becslések szerint évente 3,33 millió madár Délkelet-Ázsiából (csak Indonéziából 1,3 millió).

Az indonéziai madarakra nehezedő nyomás olyan nagy, hogy egyetlen nap alatt egyetlen piacon mintegy 206 faj több mint 16 160 madarát jelentették eladásra, amelyek 98%-a Indonéziában őshonos, 20%-a pedig sehol máshol nem fordul elő a világon.

A halakra hasonló statisztikák vonatkoznak. Az akváriumokban tartottak akár 98%-a vadon fogott zátonyokról származik, és egy éven belül 98%-os pusztulási arányt szenvednek el. Ennek eredményeként olyan fajok vadon élő halpopulációi, mint például a bohóchal, akár 75%-kal is csökkentek.

Kinek a felelőssége?

A vadon élő állatok illegális kereskedelme a negyedik legnagyobb illegális kereskedelem világszerte, évente mintegy 20 milliárd dollárral. Ennek mintegy fele Délkelet-Ázsiából származik.

De más illegális kereskedelemmel ellentétben a vadon élő állatok és növények illegális kereskedelmének nagy része nem a “sötét hálóban” van eltemetve. A végrehajtás általában olyan gyenge, hogy az élő állatok és növények többségével kereskedők a nyilvánosság szeme láttára tevékenykedhetnek, nem kell megtorlástól tartaniuk.

A Lacey Act az Egyesült Államokban megakadályozza az élő szervezetek behozatalát a származási országból, hogy megakadályozza a vadon fogott állatok esetleges tisztára mosását. Mivel azonban Európában nincs hasonló jogszabály, ez nem csak végpontot, hanem csatornát is biztosít a kereskedelem számára.

Az e fajok, különösen a ritka fajok iránti kereslet nagy része európai és észak-amerikai gyűjtőkből származik. Mivel azonban ennek a kereskedelemnek csak egy elenyésző része szabályozott (a nemzetközi kétéltű-kereskedelem 2%-a, a globális hüllő-kereskedelem 10%-a), sürgős intézkedésekre van szükség, hogy megvédjük a veszélyeztetett fajokat a lehetséges kihalástól.

Mivel számos hüllő-, kétéltű- és orchideafaj nem szerepel a CITES jegyzékében (elégtelen információ vagy nemrég történt felfedezés miatt), az állatkereskedelemben nincs valódi szabályozás. A vámosoktól pedig nem várható el, hogy különbséget tegyenek egy ritka és egy közönséges orchidea vagy béka között, ezért egyszerűbb korlátozásokra van szükség ennek a potenciálisan káros kereskedelemnek a megakadályozására.

Az ártatlan, amíg bűnösnek nem bizonyul?

Mivel oly sok faj nem rendelkezik CITES besorolással, talán paradigmaváltásra van szükség, hogy csak olyan fajokkal lehessen kereskedni, amelyeket kereskedhetőnek minősítettek és igazoltak. Ez azt jelentené, hogy minden tanúsítvány nélküli példányt nem lehetne nemzetközileg szállítani.

Az egész csoportok kereskedelmének nyomon követése jelenleg nehézkes, mivel az erre hivatott szervezetek, például a Vám Világszervezet, nem vezetnek nyilvántartást a kétéltűekről.

Néhány faj nyugaton csak illegális útvonalakon keresztül érkezhetett, ugyanakkor az adott országba egyszer már bekerült fajok belföldi kereskedelme jelenleg korlátlan. A kizsákmányolásnak kitett taxonok értékesítésének kötelező részeként engedélyeztetési vagy tanúsítási rendszereket kellene létrehozni, amelyek betartását elkobzásokkal és büntetésekkel lehetne segíteni.

Az élő állatok és növények gyűjtői túlnyomórészt hobbiállatok, így a többség valószínűleg nem fog nagy erőfeszítéseket tenni a példányok beszerzése érdekében, ha bármilyen szintű végrehajtást kezdeményeznének. Az ilyen intézkedéseknek ki kell terjedniük az e fajokkal jelenleg is virágzó internetes kereskedelem végleges korlátozására is.

Bár az európai kormányok ígéretet tettek a vadon élő állatok és növények kereskedelmének korlátozására, erőfeszítéseik általában nem veszik figyelembe a háziállatként és élő példányként veszélyeztetett fajok hatalmas számát. Tekintettel az e fajok körét érintő pénzmosásra és korrupcióra, sürgősen szükség van a fogyasztó országok általi import korlátozására.

Ha azt akarjuk, hogy legyen jövője e fajok vadon élő populációinak, drasztikus intézkedésekre van szükség nemzetközi és belföldi kereskedelmük ellenőrzéséhez. Ilyen intézkedések nélkül számos ritka faj pusztulására számíthatunk pusztán a kapzsiság miatt.